Jézustól miért vették el az életét? Mert elvette a reményt a hatalom birtokosaitól, hogy ők jók, amit tesznek, azért külön jutalom jár. Én meghagynám hitükben a külön jutalmat, de a mostani jutalmat mindig elveszem, el fogom venni. Ebből következik, hogy mivel pont ugyanolyan hataloméhes vagyok mint bárki más, akár mint aki soha nem gyakorolhatta hatalmát és akár mint aki másokon is tejhatalmával visszaél, mert nekem is ember az első nevem, mint bárki másnak, ezért kérlek Te is azt vedd el tőlem, amit jutalmul kaptam akár szerinted megérdemlem akár nem, ha elveheted vedd hát el, de mondom a jutalmam és ne a hitemet reményemet, mert akkor én is pusztítalak, mert ember nekem is az első nevem. Jutalmam-e bárki akit szeretek? Csak addig amíg elveszek tőle, tehát szüleid ugyanúgy jutalmad, mint életed, ez nem azt jelenti, hogy eredendően bűnös vagy, ha e jutalmat kínnak éled meg, ez csak azt jelenti, hogy a természet, Isten pont így működik, nem hagyja, hogy Isten lehessél. Ha kiharcolod magadnak és pusztítod Istened, a szülődet, a Földet, akkor az nem fogja hagyni, mert Isten is emberből kell legyen, nincs párja, ha letaszítod trónusáról, akkor emberré tetted és bosszút áll (Jézust megöli a hatalmasok Istene), ellenben ha megkéred, hogy hagyd játszhassad játékait (pénz, vagyon, dicsőség, qrvák, bármi) és ott mellette, ha odafogad maga mellé, megmutatod nekik, hogy ha Istent tovább taszajtják trónusáról, akkor ez Isten mint emberré váló, bosszúszomjas állat őket fogja elsősorban megölni és nem engem, hiszen ők nem tisztelték azt, hogy a természet törvényei alól senkinek nincs kibúvó, ha tudatlan állatként szeretnéd leélni életed, olyanná is váltál, egy állatként fognak tekinteni rád (Hitler). És akkor hogyan ne vegyél el, ha nem adnak, de szükséged van például akár élelemre? Úgy hogy képességeidet, amit a legjobban bírsz azt és csak azt add, abban te vagy a világ leghatalmasabb embere, a képességed Istene és mivel Isten, míg emberré nem teszik benned is, mindig ad, kérlek sanyarú sorsodban is adjál. Érted-e, hogy senki se Isten, és mindenki ember, aki elvesz, de rögtön görög Istenné válik, ha adja a képességét. Ha úgy érzed, hogy Te vagy a világ legnagyobb Istensége abban, hogy szenvedsz, te vagy a fájdalom Istene, akkor adjál belőle, sokat, el is veszik tőled, de le is fognak taszajtani trónusodról, mert Istennek képzelted magad ember!!! Jézus feltámadt-e? Csak benned támadhat fel, mert ő ember volt és te az embert érted, Istent nem, az örökös adást a feltétel nélkülit, soha nem fogod érteni, csak akkor ha anyává vagy apává válsz, de ez már máshova vezet. Vezesd ezért magadat azon az úton, hogy ne csak a jó tehetségedből adj, hanem a rosszból is, egyszerre, mert akkor látni fogod, hogy mi kell Istennek, nem fogsz gyilkolni, hiába vagy a gyilkolás Istene, mert te azt tartod, hogy az élet az rossz dolog, tehát csak arra gondolj, hogy mivel az ördög is él és mozog, valószínű nem lehet az élet mégse rossz dolog, mert például Te is élsz avval, hogy eszel, mozogsz, iszol. S ha azt látod, hogy valaki nem így tesz, akkor segíts neki, mert Istenként láttad meg, hogy az nem a saját élete Istene, tehát kutya kötelességed emberként is látni, hogy legyen néha ő is Isten és élhessen valaki szívében akár. Ments! Földet, Embert, Istent, mindazt ami lehet Istened, Állatot, Képességed, Tehetséged, Jó szakmád, Nagyon kedvenc hobbid, de most juss el oda, hogy a legtágabbként a Földet mindenképpen mentened kell. És még két dolog, egyik ami alap, ha felnőttél, az hogy mindig, a másik, hogy az Önpusztításnak is van Istene, aki most a legtöbb ember (iszik, otthonába a Földbe szemetel, qrva gazdag és még egy qrvától se kapott igaz szeretetet) Ha így tennél, gyere és szállj annak a szolgálatába aki Istenedről is gondolkodik néha tehát szolgál is téged, hogy tudj ember maradni, azaz a lehető legtöbb dolgot érezni és velem együtt újra és újra átgondolni. Vagy taszajts le trónusomról, ha elvettem tőled bármit, legfőképp hitedet. amit nem adnál, de én meg elvenném e dumával.
És mivel nem szeretek (csak a pénz, vagyon, dicsőség, qrvák, bármi), ne is hagyd, hogy Istened legyek.
Vagy gyere és állj bele olyan dicsőségbe, hogy együtt megmentettük a Földet, tőlem és vágyaimtól, hogy elpuszthassam azt, ami nem adott, mert én mindig úgy éreztem, hogy Édesanyám nem, de a Föld igen, pedig Édesanyám igen (mert főzött, mosott, takarított rám), de a lelkemre a Föld főz, mos, takarít. Keresd tehát az ellenpólusát Édesanyádnak, hogy visszaadj valami lelkiséget az ideájának vagy ha úgy képzeled, ott a mennyből ha lenéz rád, akkor Istennél is boldogabbá válhat, mert visszaadsz és nem elveszel.
Ráadásul nem fogsz létezni gyilkolás nélkül, mert az a hentes neked gyilkol, és ha megtagadod a húsevést, nem fogsz létezni akkor se gyilkolás nélkül, mert az a növény is él és élne tovább azon túl, hogy betakarította neked egy másik bűnös. De ne vágj ki minden fát, ugyanígy ne gyilkolj mindenkit se testében se lelkében, mert lekében gyilkoltad azt, akinek nem adsz, ha kér, de nem követel. Azaz bárki aki kér tőled egyszer és nem adsz, erre tovább áll, akkor ismeri a törvényt, utána kell szaladnod és elborítanod, jóval gazdagsággal, hogy végre elsírhassa fájdalmát a túlvilágra, hogy nem ad neki az élet olyan dolgot sem, amit már csak egyszer mer kérni. A nyereséged az anyagi veszteségedben az, ami az udvarlás művészete is egyben, hogy ha nem áldozol, mikor kér Isten, vagy Isten által bárki, akkor téged fognak feláldozni és egyre nagyobb kibírhatatlanabbá fog válni fájdalmad (iszol, versz, tagadsz bármi felsőbbrendű entitást, mert egy másik ember egy másik, ami nem a tied, jó képességével felsőrendűbb nálad, vagy fogadd el, hogy egyenlőek vagytok legalább pár dologban). Velem is, és Istennel is, ha megértetted, hogy addig legyél Jézus vagy Isten, míg nem szól Isten vagy bárki (hiszen ő is Istent játszik, pont úgy mint te). Ha érted, hogy adni isteni, akkor érted hogy elvenni is lehet addig míg azt adják, utána sem emberi, sem isteni, utána visszaüt, pont úgy ahogy adásban rejtezik, többszörösen. Azt hiszed nem rajtad csattan az ostor? Ha mind azt hiszitek, akkor a Földön fog, hiszen addig veszel el tőle, míg elfogy és akkor már se elvenni többet nem fogsz tudni, se nem adnak neked olyasmit, végül elszegényedsz, ami azt jelenti, hogy életed is el fog fogyni és unokáidnak aztán hejhó, meg - kakukk! Kitúrsz az otthonomból, nekem dühöm van ilyenkor, te fogsz belehalni nem én. Hogy az erősebb kutya baszik? Míg vannak szukák, mert én el fogom venni tőled az összeset, mert nekem van lelkem és lelkiséget adni tudok, mégha othont, kaját nem. Gyere ölj lelket, ha veszélyeztetve érzed azt, hogy kitúrni akarsz otthonomból, azonban mivel van lelkiségem, ismerem a lelkeket, azt is megsejtem viselkedésedben, hogy ölni akarsz, és én akkor fogok is ölni (bármidet, főleg reményedet, hitedet, amit nem vettem volna el eredetileg, de te elvennéd az enyémet) és mivel lélekismerő vagyok, azt is tudom már, hogy mi fáj neked, mert azt hiszed életed a védendő, mert nem, a hited a védendőd, ha avval ölni akarsz, és mivel véded hited, arra is figyelned kell, hogy mit árulj el magadról, míg én nem ezt teszem, egy lépéssel mindig gyorsabb leszek nálad, hiszen magam nem vagyok fontos, csak téged figyeltelek minden idegszálammal, ezért nem rejtem gondolataim, te meg hiába rejted, el fogom mondani neked a legbelsőbbet is, akkor megijedsz, rettenetesen, ha ölni akartál, és megszeretsz rettenetesen, fergetegesen, ha szeretni akarsz még az életben bárkit.
Szerintem szolgáljon tanulságul indulataim mindenki számára, hogy ha embertársadat magára hagyod a bajban és túléli, akkor bosszúja a legvérmesebb lesz és még csak bűntudatot se fog érezni miatta, mert avval, hogy hagytad halni, hagytad, hogy dühe fokozódjon, hiszen ölni is tudni kell ha veszélyben a düh útjára lépő ember élete és az nem marad nyomtalanul, ha nem érezte magát felkészültnek védekezésre, mint például én csecsemőkoromban. Ez most fáj és nem tudok nyitni hatásosan még a szeretet felé, mert időben nem tudtam felismerni (a pszichiátrián aztán pláne), hogy csak magamra számíthatok, ha minden jól megy legalább ugyanannyi évig keresem a megoldást, amennyi évig elzárták előlem a közönnyel, de legfőképp a teljes értetlenséggel. Azt sejtem, hogy megitélésem vegyes lesz, de kérlek ismerd fel, hogy ha valakiről mondanak jót is rosszat is, akkor ember volt, ha csak rosszat, akkor ti nem voltatok emberek, mert hagytátok, hogy valaki végzetesen magára maradjon és dühöngjön (Hitler szónoklatai), s ha csak jót, akkor az elhitette veled, hogy őneki nem kell küzdenie semmivel se, ergo avval, hogy jól akarom érezni magam minden pilanatban az csak arra törekvés, hogy ne érezzem azt, hogy az életem véges (félelem). Mondom nem ismerem a szeretet érzését, de azt minden pillanatban látom, hogy tőle az az idea, hogy minden ember egyenlő, mert legtöbbször csecsemődet attól az emberektől véded meg akik el akarják venni a táplálékhoz jutása lehetőségét, máris egyenlőbb a csecsemőd. Hát evvel aludjatok, evvel keljetek, de lehetőleg ne azon álmodozva, hogy hogyan bosszulsz, hanem hogy hogyan oldasz meg személyes helyzeteket, hogy az csak köztetek maradjon, ha a feleséged és teközted vagy akár az ellenséged és teközted előfordul. Mondjuk ki a dolgokat, düh és harag nélkül, ami a szereteted jele mindenki felé, magadról tudni fogod, több nem is kell. S ha mások mértéket vesznek rólad, az csak azért van, mert példád szembeötlően belemar a lelkiismeretükbe és ha te nem voltál foglalkozni hajlandó a lelkével időben, akkor olyan sok lesz a hatásos ellenséged, hogy hatalmad megáll ott, hol egyensúlyba kerül a jó és rossz vélekedés erkölcsi hangsúllyai. Ha azt hinnéd, hogy ez papolás a jóról és rosszról, akkor kérdezz meg egy gyermeket, hogy miért a jót és nem a rosszat választja, nem fog tudni válaszolni, elárulom azért nem, mert a düh (és ami mögötte van, a gyilok) is az életet szolgálja, és az a jó, azaz az összes érzelmünk értem érted és az életünkért van és nem valami fogvatartásért, de vizsgáld meg akkor kérlek azt is, hogy Hitlernek miért nem volt gátja, neked miért van, és rájössz, hogy te is ki akarsz törni e gát alól, Hitler meg bátor volt és kitört, de közben meg elfelejtette azt, hogy nem a festékszobából jött, hanem őt is a Föld tartja épen, ha megteszi azt, hogy nem bántja sem lakóit, semmilyen minőségű lakóit. Öngyilkos lett, félt a szörnyű bosszútól ami reá várt volna az oroszoktól, régen ezt a hatalmasok karóba húzással oldották meg, ő meg kitalált "jobbakat", saját szörnyű tettei csapdájába esett. Az hogy Isten ezzel azt jelezte a zsidóknak, hogy ha még jobban elhagyjátok a szeretetlángot, akkor szeretteitek kerülnek csapdába, azt még mindig nem veszi senki se komolyan (Izrael és Palesztina), hát azt kell mondanom azokra is lesz büntetés róva, aki felismerte ezt, de nem szólt senkinek. Azok mérik a büntetést, akik fájdalmat éreznek ebben a közös érzelmi levesben és nem a bírák, mert azok nem érzik át a szenvedés nagyságát, s hogy nekem nagyon fáj és sokszor, arra ne az legyen a válasz, hogy jobban belelökünk a semmibe (pszichiátriai osztályok embertelensége), hanem nézz körül és tegyél szeretetet a puttonyomba, ahogy néha a qrvák megteszik velem, mert felismertem, hogy szép gondolatot adni is szeretet, legyen az bármilyen butaság. Ez a legtöbb most amit tudok tenni érted és a Földünkért. Türelmet adni is szeretet, mikor a másik miatt nem mozdulhatsz, mert a másiknak ez éppen fáj, és ez a fájdalma a másiknak akár hiszed akár nem, a szeretet esetén is előfordul, mert korábban rosszul adtak neki szeretetet. És a végső érvem, csak nézd az arcokat, ha merevek, mozdulatlanok, komolyak, azaz akkor minimum, hogy fáj nekik, akkor azonnal hagyd abba amit teszel, mondasz vagy akár gondolsz éppen feléjük és meredj pont olyan mozdulatlanságba mint ők voltak arcukkal, tíz másodperc se és felderül, hiszen elmúlt a veszedelem.
Visszatérve a zsidókra, ők voltak az elsők akikre a mérhetetlen őrület lecsapott, ha most újra lecsap, akkor a felelősséget hárítani fogjátok, de minden egyes eldobott flakon műanyagdarabjától lesz hal aki fulladni fog és rosszul érzi magát, s ha azt hiszed, hogy az ő fájdalma az csak az övé, akkor sose gondolkodtál el azon, hogy az életben az élők hátha összefüggnek, mert például, ha úgymond harmóniával éled az életed, akkor az a qrva sok szerencse ami öledbe hullik az maximum a véletlen dolga lenne-e.
Ez egy újabb Mein-Kampf lenne? Vállalom, mert értelmetlen zagyvaságnak hiszed, de akkor lőjjél is főbe, ugye, hogy nem teszed, mint ahogy a Földért már nem teszel egy szalmaszálat se odébb (helyette szidod a PETpalack visszaváltó rendszert), és akkor sose ismered majd be, hogy a felelősséged abban nagymértékű, hogy egy lejtőn gurulási folyamatot leállítani ugyanolyan fájdalmas, de azért szükségszerű és ezt nem teszed meg, mint bárkiért hegyet mászni.
Legvégezetül elárulom neked, hogy avval, ha jutalmam állandóan elveszed, akkor nekem a reményem egyre nagyobb lesz, és mivel azt is el fogom mondani neked, nemcsak a jutalmam létét árulom el, akkor nem fogod tudni, hogy melyik a jutalom és melyik a remény, csak azt veszed észre, hogy jutalmam az eged fölé fog nőni, és nem a bosszún fogok töprengeni.
Felteszem, hogy a legjobb reményeim szerint történnek a dolgok és ezen röhögsz. És azért röhögsz mert vicces, És a vicc mire szolgál? Hogy ne bújj vissza anyád seggébe mindig (mert elölről nem illene) a félelemtől, azért az ember keresi azokat a képeket, szimbólumokat, amivel megfoghatja és kezelheti azokat a qrvára nehéznek vélt problémáira a megoldásokat és a viccel felvértezve már kezelni is tudod. Nos engem nem vérteztek fel viccmondó képességgel, csak hülyeséggel, ami vicces, de neked tanulság, úgyhogy kérlek perkálj majd annyit és jobban mondva a felét, amit megtakarítottam neked időben, energiában vagyonban, hogy ne kelljen ezeket a lófasznehéz dolgokat hosszú ideig átélned, hogy kezelni tudjad életed, mert ezt helyetted megtettem és például rakás elektromos szerszámba, kajába, mobilba, vagy 6-ba (fele értéktelen, de mégis), számítógépbe (1.2 millió), de az végül visszajött, került.
Postai csekk: 3600 Ózd Vasvár út 76. 2/2. Császár Zoltán